Családi nyaralás: úton a gyermekkel
Az idő egyre csodálatosabb, mindenki igyekszik a lehető legtöbb időt kint tölteni a szabadban. Előkerültek már a napszemüvegek, a rövidnadrágok, naptejek és sajnos a szúnyogok is támadásba lendültek. Sőt a bátrabbak már a Balaton vízébe is megmártóztak. Bizony, még csak májust írunk, de az időjárás már jó ideje a nyarat idézi.
Ebben az izzasztó hőségben napról napra közelednek a betervezett, vagy éppen tervezés alatt álló családi nyaralások. Vannak, akik busszal, mások esetleg repülővel, és persze még mindig sokan autóval vágnak neki a pihenést jelentő helyszín elérésének. Akármelyik közlekedési eszközt is választják a felnőttek, ha nem készülnek fel a szülőként a hosszú útra, akkor bármennyi időbe is telik a nyaralóhely elérése, könnyedén felőrlődhetnek az idegek, és így rémálomként kezdődik mindenki számára a nyaralás.
A hosszú utazás alapvetően unalmas a gyermekek számára, főként, ha gyerekülésbe “láncolva” kell eltölteniük az egész utat. Éppen ezért lényeges, hogy legyen lehetősége a gyerkőcnek szórakoztatni magát, hogy ne a szülei idegein táncoljon. Emellett a kényelem biztosítása is sok kellemetlenségtől mentheti meg a szülőt. Ebből a szempontból fontos, hogy a kocsiban megfelelő hőmérséklet legyen, amit klímával lehet elérni. A klímaberendezés tisztításáról hosszú út előtt ne feledkezzünk meg! Természetesen étel, ital mindig legyen kézközelben és a nassolnivalóról se feledkezzünk meg. Ha lehet, óránként álljunk meg, hogy a csemeténk és mi magunk is kicsit átmozgassuk elgémberedett végtagjainkat.
Arra még a nagyobb gyerekeknél sem lehet apellálni, hogy a teljes utazás alatt leköti majd őket az ablakon való kibambulás. Kisebb gyermekeknél, akik még alszanak napközben, érdemes az alvásidőt is beütemezni az utazás időtartamába, ezzel egy kis előnyt szerezhet a szülő. A gyermeket ébrenléti idejében életkorának megfelelő játékkal kell lekötni. A nagyobb gyerkőcök már színezhetnek, a kisebbeknek pedig olyan játékokat csomagoljunk be, melyekkel otthon is hosszabb ideig elbíbelődnek. Könnyű megoldást kínálnak az unaloműzés ellen a technika fejlettségének köszönhetően beszerezhető hordozható DVD lejátszók és kijelzők, melyek segítségével a gyermek kedvenc meséivel töltheti ki az utazás idejét. Ha nincs erre lehetőség, tegyük kézközelbe csemeténk kedvelt mesekönyveit. A jó hangulat megteremtése érdeklében vegyük rá apát, hogy a hírek közt a gyermek számára kedves slágerek szóljanak az autó lejátszójából. Természetesen mindezek az egyszerű praktikák nem védenek meg attól egy szülőt sem, hogy időnkét el ne hangozzon a kérdés: “Messze vagyunk még?”