Veszélyes a 13 napos diéta!
A felesleges kilóiktól megszabadulni vágyók körében gyakran megfogalmazott gondolat, hogy lehetőleg minél gyorsabban, látványos eredményt akarnak elérni. Kevesen látják azonban be, hogy a 13 napos diéta, és társaik csak ideig-óráig bizonyulnak megfelelő választásnak, s ha sikerül is vele a két hét alatt ígért mínusz hat kilót elérni, az eredmény akkor sem bizonyul majd tartósnak.
A 13 napos diéta mintaétrendjét látva sokan elszörnyülködnek, hiszen hiába tartalmaz marhahúst, vagy grillcsirkét, a napi elfogyasztható mennyiségtől bizony bőven éhesek maradunk, ha a mellette ehető néhány falatnyi egyébre gondolunk. A módszer nagy hibája az is, hogy a szervezet az elégtelen fehérjebevitel miatt az izmokat kezdi leépíteni, a szénhidrátoknak pedig a gyakorlatilag teljes étrendből való kiiktatása oda vezethet, hogy napjainkat fejfájással, szédelgéssel töltjük majd.
Éppen ezek miatt is döntenek sokan úgy, hogy abbahagyják a kúrát, ez viszont ebben az esetben a legjobb, amit tehetnek. Szakemberek is úgy vélik, hogy bár kétségtelenül fogyaszt a 13 napos diéta, de emellett próbára teszi a szervezetet, s veszélyezteti az egészséget.
A villámdiétákról,és a pár hét alatt csodákat ígérő módszerekről összességében elmondhatjuk, hogy végleges megoldásnak egyik sem bizonyul. A tartós fogyás titka a fokozatosság, az étrend életmódszerűen történő megváltoztatása, és a rendszeres testmozgás mindennapokba illesztése. Ne feledkezzen meg arról, hogy a fogyókúra soha nem lehet egyenlő a koplalással!